2014. szeptember 6., szombat

NOTD - Kopásig.

Sziasztok c:

Ez egy kicsit a napirendtől eltérő poszt lesz.
Miközben ezeket a sorokat írom, még mindig nem hiszem el azt, ami kb 30 perce történt.
Tegnap, amikor az egyik kedvenc bandám a Fall Out Boy végre kitett egy albumborítóhoz hasonló képet a twitterükre, elgondolkodtam hogy hogyan fogom 'megünnepelni' az új dal érkezését.
Gondolkodtam hogy kitehetnék egy képet egy darab papírról amire ráírom hogy Centuries  de az túlságosan semminek tűnt számomra, azaz a 'bárki meg tudja csinálni' kategória.
Ekkor jutott eszembe.
Nailart.

Sokféleképp nekikezdtem, és amikor már hatodszorra rontottam el, elkezdtem pánikolni, hogy mi fog történni ha ez valakinek eszébe jut, és hamarabb valósítja meg.

Így hát előkaptam az ecsetkészletem ezt 'műveltem':

Egyből ment is a kép instagramra, ahol hashtageltem a zenekart (meg azt hogy nailart), valamint az összes bandatagot. 
A kép másnapra 18 'szívecskét' (facebookos nyelven "lájkot") gyűjtött össze.

Csak puszta viccből néztem meg hogy kik 'kedvelték' a képet, és abban a pillanatban amikor megláttam, felsikítottam:

Amint láthatjátok, egyrészt kissé összecsaptam a dolgot (lehetne szebb is) másrészt wow még mindig túl izgatott vagyok, úgyhogy a posztot is enyhén szólva összecsaptam (ezért bocsánatot is szeretnék kérni), mert annyira boldog vagyok jelenleg hogy nem is igazán érdekel, csak tudja a világ.

Na de amúgy tényleg bocsánat, ezt muszáj volt megosztanom Veletek is c':

Ti csináltatok már zenekarral kapcsolatos nailartot?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése