A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vízfesték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vízfesték. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 22., szombat

Éhezők viadala inspirált

Sziasztok!
Van egy cetlim a számítógépemre felragasztva, amire a manikűr tervek vannak felírva, amelyeket mindenképp meg kell csinálnom a közeljövőben. Kb. 1 hónapja írtam fel azt is, hogy mire elmegyünk megnézni a moziba az Éhezők Viadala 3. részét, el kell készítsek egy ilyen témájút is.
A filmet amúgy ma este néztük meg Lénával és egy másik barátnőmmel. Én személy szerint nem ájultam el tőle, sajnálom, hogy a híres filmek utolsó részét -azért, mert ugye nagy pénzeket kapnak a fejesek- mindig kettévágják, így az első részt ebben az esetben is sikerült jól el/széthúzniuk. Amikor ott ültem a teremben persze mindegyik pillanat, része, és jelenete tetszett, élveztem, mert már rég olvastam, de így összességében nem szólt sok mindenről. Nem akarom leminősíteni a filmet, mert könyvben imádtam a trilógiát ( és ott jobban ki volt dolgozva) és a szereplők is nagyon kedvesek számomra, az egyetlen bajom az, hogy két részben adják le, és szerintem az izgalmasabbik pont a 2. részben lesz, ami jövőre jön a mozikba. Lehet, hogy csak én vagyok elégedetlen... Az mondjuk majdnem minden esetben igaz, hogy a film nem tudja felülmúlni a könyves változatot, így nem is kellett volna jobbat várjak. Ettől eltekintve én ajánlom megnézni, ha tudtam volna, hogy nem lesz annyira nagy durranás, akkor is megnéztem volna, csak azért is, mert az Éhezők Viadala! <3
Szóval a körmeimet ma, a film előtt csináltam meg. Egy fekete alappal indult az egész, először a hüvelykujjamra a kört és bele a fecsegőposzátát festettem fehér temperával, és miután megszáradt, citromsárga vízfestékkel mentem át a fehérrel festett mintán, majd a madár szárnyait halvány barna vízfestékkel árnyékoltam. Ezután ütögettem fel a többi körmöm feléig az arany Essence 157 My fortune cookiet, és a körmeim végére egy kis Rival de Loop 08 red dragon és Golden Rose Holiday 59 is került ugyanezzel a szivacsos-felütögetős technikával.









Láttátok már az Éhezők Viadala 3. részét, a Kiválasztottat?
 Ha igen, mi a véleményetek róla? Ha nem, meg szeretnétek nézni? :)

Szép hétvégét!
Dóri


Mellékes infó azoknak, akik kedvelik az Essencet. Ma délután az Árkád Rossmannban ezt láttam. Méghozzá mindegyik termék le volt árazva, pl. a körömlakkok 299-re, és a szárazsampon 499-re.



2014. április 23., szerda

Lakkoz!Fotózz!Posztolj! 5. forduló - Virágok

Sziasztok! Először is: reméljük mindenkinek nagyon jól telt a szünet és a Húsvét,mindenki degeszre zabálta magát sonkával,tojással,csokinyuszival és sok locsolótok volt! :) Így a Húsvét utáni első poszt nagyon különleges,mert ez a 2. kihívás a blog életében (az első nem is volt rég : a 8. Manikűrvadász),és ez a Lakkoz!Fotózz!Posztolj! 5. fordulója,amit most Panni bonyolított le /viszont az egész LFP! mozgalmat Izabella indította el! /.


Amint látjátok a téma a virágok,ami rengeteg lehetőséget rejt.Én a Pinteresten keresgéltem ihletért,és nem is telt sok időbe,mert csak körülnéztem a saját képtáramban,és ezt a gyönyörűséges manit találtam:


Amit megpróbáltam újraalkotni...




Nem tudom,én ezzel most tényleg nem vagyok megelégedve,a vízfestékkel festett "erdőszívecske" és a rózsák is elég nyomik lettek,csak messziről néz ki valahogy...Valaki segítsen!Hogy kell ilyen kis rózsákat festeni? >.<

Felhasznált körömlakkok:
Fehér: Kallos 05
Rózsaszín: Essie 74 Pansy
Lila: Miss Sporty 457
Kék: Maybelline 80


Mit gondoltok,milyen lett?