2014. december 31., szerda

Az utolsó nap

Fel se tudjuk fogni, hogy hogy lehetünk itt ilyen hosszú ideje. Tavaly ősszel egy unalmas délutánon csak úgy regisztráltunk a Bloggerre, most meg már itt vagyunk. Egy közösségben. Tartozunk valahová. Soha nem gondoltuk, hogy emögött, a blog írás mögött mennyi minden rejlik. Rengeteg munka -kalapunkat emeljük a többiek előtt- és gyümölcs van benne és ilyen tehetséges és figyelemre méltó emberek. Akár csak egy család. Ez a világ több mindent rejt magában, mint aminek látszik és reméljük, hogy még több bloggerinával fogunk megismerkedni a következő évben.
2014-ben összesen 60 bejegyzés került a nyilvánosság elé, ami kis számnak számít, de mindegyikkel megdolgoztunk, így mi büszkék vagyunk erre a mennyiségre, hiszen szívből írtuk-fotóztuk mindegyik posztot, a kihagyások után is. Máig 4667 oldalmegjelenítéssel számolhatunk, és 271 hozzászólással, aminek a fele ugyan a miénk, de a 2013-as évhez viszonyítva (2 db komment) ez hatalmas szám. A 33 feliratkozott olvasónk mindegyik tagjáért pedig nagyon hálásak vagyunk.


Az első 5 legnézettebb bejegyzés, linkelve:

311 oldalmegjelenítés
154 oldalmegjelenítés
128 oldalmegjelenítés
124 oldalmegjelenítés
86 oldalmegjelenítés




Nem mondjuk, hogy nem voltak nehéz idők, amikor úgy gondoltuk, hogy feladjuk, mert nem kíváncsiak az írásunkra, esetleg hosszabb ideig nem tudtunk időt szakítani a blogra, de nem adtuk fel, tovább írtuk azért a kevés emberért is, akik kíváncsiak voltak ránk. Reméljük továbbra is folytatni fogjuk a blogot, újabb és színesebb bejegyzésekkel.


Nektek, kedves olvasóinknak pedig:


Hálásak vagyunk értetek!
Léna és Dóri <3


2 megjegyzés:

  1. Gratulálok az elért eredményekhez. Csak így tovább 2015-ben is! BÚÉK!

    VálaszTörlés