2015. március 19., csütörtök

ILNP - Homecoming+nail art

Sziasztook!
Kedden töltöttem a 17. életévemet, és pár barátom most is meglepett engem ajándékokkal (pedig mondtam, hogy ne költsenek rám)... :)  Volt akitől tortát kaptam, ami teljesen meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Volt akitől édességet kaptam, és természetesen azoktól, akik nagyon, de nagyon jól ismernek, körömlakkot kaptam. <3 Az egyiket, melyet a mai posztban mutatok be Lénától -barátnő,társszerkesztő- kaptam. Ebben az évben egy olyan lakkal "dobott meg", ami neki is meg van és amit én amúgy soha nem vettem volna meg, mert inkább az alacsonyabb árkategóriájú lakkok körül mozgok, nekem az ILNP, Picture Polish, Dance Legend, stb... még csak álomlakkok.
Szóval amit tőle kaptam, az egy ILNP lakk, név szerint a Homecoming! Azt hittem a fotelba süppedek, aztán elájulok, amikor megláttam... A következő, fél óráig tartó "reakcióm" az volt, hogy tátott szájjal szorongattam a dobozt. Tudom, van akinek ez betegen hangzik, de szerintem páran ismeritek ezt az érzést. Az első indie lakk. <3


Először a körömlakkról mutatok én is pár képeket. Nem tudtam megállni, hogy ne fotózgassam agyon szegényt és remélem nem baj, hogy Léna után én is sok képpel jövök.


A Homecoming a 2014-es téli kollekcióból való.
Magát a csodát ilyen elegáns dobozban árulják, egy kis szívecske alakú kivágással, ezzel megmutatva a körömlakk árnyalatát, színét. Szerintem jó ötlet volt, hogy a doboz fekete legyen, így ez nem tereli el a figyelmünket a benne lévő körömlakkról, sőt kiemeli. 




Az üveg 12 ml lakkot tartalmaz. A kupak enyhén gumírozott, de persze nem annyira, mint az Orly-é. Az ecsete átlagos, nem a lekerekített, lapos fajtából való, hanem hosszúkás, egyenesre vágott, és viszonylag tömött, véleményem szerint.



A lakk állagát nem krémesnek mondanám, hanem inkább folyósnak. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy miután kihúzzuk az ecsetet az üvegből, egyből lecsöppen a lakk, csak nem kell vele szenvedni, ahogy az várható is egy magasabb árkategóriájú lakktól (2990,-) . Egyszóval tökéletes.
A fedése már nem mondható perfektnek, egy rétegnél még átlátszanak a körömvégeim. Aki spórolni szeretne a lakkal, az már megállhat 2 rétegnél, már így is teljesnek mondhatjuk a fedését, de én a poszt kedvéért felkentem egy harmadik réteget, amit lejjebb a képeken láthattok.

A színe pedig...hát nehéz lesz meghatározni, de kis segítséggel megpróbálkozok vele: inkább kékes, mint bordós-lila, megvilágítás hiányában arany színű csillámokkal, mini pelyhekkel tündököl, de ha fény éri előjön a holografikus hatása is, ez az utolsó képeken látható (napfényes és vakus képek!)


És a vele készült manikűr:



Vakus próbálkozások:




Ezeket a képeket pedig pár nappal később fotóztam, amikor megláttam a napot, ezért látszik a lenövés és kopás a körmeim végén, bocsánat :/





És akkor egy kis extra nyálcsorgatás a végére :D Benti vakus képek:






Mit gondoltok a Homecoming-ról? :)
Szép hetet kívánok! 
Dóri



Amúgy a Born Pretty Store újabb lemezeket fog kiadni, és március 26-án ezeket 0.99$-ért lehet megvenni, nem érdemes kihagyni! :)



10 megjegyzés: