2014. május 27., kedd

Nyomdás nailart

Sziasztoook c:
Ez már nem az első próbálkozásom a nyomdázással, és mivel most rövid a körmöm, úgy döntöttem esélyt adok az egyik kisebb mintának a MoYou Artist 04-es lemezén.
Alapnak a fehér Essie lakkomat kentem fel, rá az Avon Pro+ Racy fantázianevű lakkját használtam (a nyomdázáshoz) és szerintem ez lett idáig a legnormálisabb nyomdázásom.

[Sajnos az előző nyomdázásról (ami ombre is volt ráadásul, és arra nyomdáztam) nem maradt képem, ugyan is a kamerám memóriakártyáját formattálni kellett (magyarul le kellett mindent törölni róla), mert úgy döntött hogy meghülyül és úgy csinál mintha több száz kép lenne rajta.]
Ez a két bevállalható kép készült a rövidke kis körmeimről.
 (ha egy dolog van amit nagyon utálok a világon az az, hogyha lemezesen válnak szét a körmeim)

Ezt a mintát nagyobb verzióban a MoYou Artist XL 02-es nyomdalemezén találhatjátok meg (legalább is nekem nagyon hasonlónak tűnik, nézzétek meg és hasonlítsátok össze azért, lehetőleg élőben, mert a lemezekről eléggé kicsik a képek a neten), én őszintén beleszerettem a nyomdázásba, akármilyen nehéz is volt először.

Viszont, abszolút beleszerettem az alábbi lemezekbe (most így hogy kerestem a nyomdalemezeimet a neten nektek):
02-es számú Fairytale lemez, 
Hipster kollekcióból a 03 és a 04-es számú
valamint Pro lemezek közül a 01-es számú.


Nektek mi a véleményetek a nyomdázásról?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése